Bérelhető fotóbox céges rendezvényre

Az év méltó lezárása – egymással ritkán találkozó kollégák beszélgetései a vacsora mellett, vagy épp az évközben vállt-vállnak vetve hajtó közeli csapattagok önfeledt koccintása az elért eredményekre. A karácsonyi céges buli az ünneplésről és a munkatársak közötti kapcsolatok építéséről szól. Az elmúlt évek egyik rendezvényes slágere, a szelfigép (vagy fotóautomata) remekül illik ebbe az idilbe: egyrészt szuper szórakozást jelent vicces kiegészítőkkel őrült csoportképeket készíteni az egész éves komoly munka után, másrészt végre jó minőségű közös képek készülnek, melyeket ráadásul papírképként is megőrizhetnek az asztalokon a kollégák. A céges rendezvény emléke így biztosan tovább él majd, erősítve a csapatszellemet.

Bérelhető fotóautomata egyre több szolgáltatónál érhető el Magyarországon, és egyáltalán nem mindegy, hogy a szuper programelem mögött milyen technológia és szolágáltatási színvonal lapul. Összegyűjtöttünk néhány szempontot, melyet érdemes mérlegelni, mikor kiválasztjátok az idei céges buli fotóbox szolgáltatóját.

1, Kommunikáció, előkészítő feladatok, egyedi képkeret (template)

Rengeteg munkával jár már egy közepes méretű céges buli megszervezése is, ezért természetes, hogy a gördülékeny kommunikáció nagyon fontos. Milyen elérhetőségeken tudtok árajánlatot kérni? Milyen adatok szükségesek hozzá, elég csak telefonon jelentkeznetek? Milyen gyorsan kaptok választ, és különösképpen: személyre szabott ajánlatot kaptok majd? Szerintünk nagyon fontos, hogy megismerjük a rendezvény szervezőjének elképzeléseit, az esemény célját és tematikáját, hogy igazán személyre szabott ajánlatot tudjunk adni.

A fotóboxok egyik nagy előnye, hogy az elkészült fotókat egyedi digitális képkeretbe illesztve nyomtatja ki a gép, így a cég arculati elemeit, színeit és logóját is magukon viselhetik, ezzel erősítve a céges identitást. Érdemes megtudnotok, hogy ennek elkészítését magában foglalja-e a bérlés ára, és hogy valóban egyedi design készül majd nektek, vagy csak egyszerűbb sablonokból választhattok. Bár sok munkával jár, mi mindig magunk készítünk akár több változatot is – ha szeretnétek, akkor már az ajánlatkérési szakaszban készítünk nektek néhány mintát arra, hogyan is mutatna a cégetek logója a fotók körül.

2, Kiegészítők, háttér – tematikus rendezvény

Vannak szolgáltatók, akik a kiegészítőkért külön díjat kérnek. Ezt vegyétek számításba az ajánlatkéréskor, hiszen egy rózsaszín plüss flamingóval és habkardokkal felfegyverkezve egészen új értelmet nyernek a csoportképek. Amennyiben tematikus rendezvényt szerveztek, érdemes rákérdezni, hogy a fotóautomata mellé tudnak-e olyan hátteret és kiegészítőket hozni, melyek illeszkednek az elképzelt témába. A fotóboxal és a green-box technológiával egészen extrém ötleteket is meg lehet valósítani, kérdezzétek meg bátran a kiszemelt szolgáltatót, hogy partner-e az ötletelésben.

3, Megjelenés – a fotógép és a személyzet

A fotógép önmagában csak egy technikai eszköz. Egy elegáns helyszínen azonban abszolút nem mindegy, hogy egy csúnyácska, szegecselt fémdoboz vagy rendezvényes láda, vagy egy szinte design-bútorként ható egyedi fa doboz fogadja majd a résztvevőket. Nézzétek meg a szolgáltató képeit a korábbi rendezvényekről, kérdezzétek meg, hogy melyik színű gép érhető el (ha több is van). Több ötletes, egyedi forma és kivitel is elérhető már a piacon.

Legalább ilyen fontos a személyzet megjelenése. Először is: szerintünk fontos, hogy a rendezvény alatt valaki segítsen a résztvevőidnek. Könnyebben és olajozottabban fog menni a fotózkodás, jobb képek születnek majd, összességében jobb élménnyé válik majd a szelfigép használata. Nem mindegy azonban, hogy milyen az adott szolgáltató munkatársának megjelenése. Ha egy black-tie gálát szerveztek, nagyon ciki tud lenni egy pólóban érkező technikus. Nyugodtan kérdezzetek rá, hogy mit fog viselni a helyszínre érkező kolléga, vagy jelezzétek, ha szeretnétek, hogy az ő megjelenése is illeszkedjen a rendezvény tematikájához. Szolgáltatóként egyértelmű, hogy mosolyogva, szívélyesen forduljon a vendégekhez: ezt legjobban a korábbi ügyfelek véleményeiből tudjátok leszűrni.

4, Nyomtatási korlát, minőség

Szerintünk a felhőtlen fotóbox élményhez hozzátartozik, hogy nem kell aggódva figyelni a nyomtatási számlálót, ezért a korlátlan nyomtatás mellett foglalunk állást. Kisebb rendezvényen ezzel együtt elég lehet, hogy csak meghatározott mennyiségű képet készíthettek/nyomtathattok. Mindenesetre az ajánlatok összehasonlításánál vegyétek figyelembe ezt is, és egyeztessetek róla ha nem vagytok biztosak benne, mik a szabályok a nyomtatással kapcsolatban.

Szerencsére úgy látjuk, hogy a legtöbb fotóautomata szolgáltató komoly, jó minőségű fotónyomtatót használ, azonban fontos lehet erre is rákérdezni: feltétlenül olyan selfiegépet válasszatok, amelyben beépített, professzionális fotónyomtató van. Így biztosak lehettek benne, hogy az elkészült képek sokáig az íróasztalok díszei maradnak majd.

5, Digitális képek, felbontás, technológia

Míg a nyomtatott képek feldobják az irodát és kézzel fogható emléket biztosítanak, a digitális képek is jól jöhetnek a későbbiekben. Az évnyitó értekezletet a belőlük készült diavetítéssel dobhatjátok fel, asztali háttérképként vagy profilképként tudjátok őket használni. Talán a legfontosabb, hogy a jól sikerült képeket saját oldalikon megosztva a kollégák építik a cég munkáltatói márkáját, hiszen a felszabadult képeken a cég logója is megjelenik.

A komolyabb fotóautomaták esetén már a helyszínen, egy külön táblagépről elküldhetik maguknak a saját fotóikat a résztvevők. Ezeket aztán igény szerint oszthatják meg a saját telefonjukról. Kérdezzétek meg, hogy elérhető-e ez a szolgáltatás, valamint, hogy megkapjátok-e a teljes felbontású, digitális képeket a rendezvény után.

A fotók minőségét alapjaiban határozza meg a használt technológia: professzionális DSLR fényképező van a fotógépben vagy csak egy webkamera? Tartozik a szelfiboxhoz stúdióvilágítás? Egy céges bulin ritkán van elég világos a jó fotókhoz kiegészítő fényforrás nélkül… Sok technikai kérdés, amire érdemes választ keresni a szolgáltatás weboldalán vagy a kapcsolatfelvételkor.

6, Bepakolás, hely- és időigény, rugalmasság

Ezek már a praktikus, a rendezvény napjához kapcsolódó kérdések. Érdemes tisztázni, hogy mennyi idő és hely szükséges a fotóbox beüzemeléséhez. Vannak-e további követelmények, például hogy milyen közel kell, hogy legyen konnektor, stb.

Fontos továbbá, hogy tud-e rugalmas lenni a szolgáltató a bepakolás idejében. Ha a szelfigép tervezett indulása előtt például a vezérigazgató tart beszédet, akkor érdemes már a beszéd előtt bepakolni, hiszen kellemetlen lenne közben zörögni. Kérdezzetek rá erre is!

7, Fizetési feltételek

Nagyobb cégeknél speciális számlázási és fizetési feltételek lehetnek, ezért fontos, hogy a szolgáltató el tudja fogadni ezeket, biztosítsa a szükséges dokumentumokat időben.

Összegzés

Sok kérdés a gördülékeny kommunikációra és a rugalmasságra vezet vissza – válasszatok olyan fotóbox szolgáltatót, aki minőségi és elegáns megjelenésű technikával érkezik hozzátok, könnyű vele egyeztetni és rugalmas hozzáállással segíti az ötleteitek megvalósítását.

Amennyiben az InstantSelfie fotóboxal kapcsolatban, vagy általánosságban a szelfibox bérlés kapcsán lenne kérdésetek, keressetek minket bizalommal!

Instantselfie Prémium fotóbox – info@instantselfie.hu – +36305816792